Hat éve készítek különböző tartalmakat a Swinger közösségnek, illetve egészen pontosan mindenkinek, aki kíváncsi a swinger életmódra.
Videókat, írásokat, beszélgetéseket – és ez idő alatt rengeteg visszajelzés érkezett. Kezdőktől, pároktól, szólóktól, akik azt mondták/írták: tartalmaink segítettek. Eligazított. Bátorságot adott. Válaszokat adott olyan kérdésekre, amelyeket addig nem tudtak kinek feltenni.
Sokan úgy találtak ránk, hogy információt kerestek.
Nem eseményt, nem bulit – hanem megértő közeget. Ezekből a tartalmakból indultak el, majd később jelentkeztek az Egyesületbe vagy az eseményeinkre. Voltak, akik hónapokon keresztül csak felkészültek: hallgatták, nézték az anyagokat, mielőtt egyáltalán kapcsolatba léptek volna velünk. Olyanok is, akik szinte az összes adást végighallgatták, végignézték, mert kapaszkodót jelentett számukra.
Ez számomra mindig egyértelmű visszajelzés volt: szükség van a „hangomra”.
Olyan hangra, ami mellett lehet gondolkodni, kérdezni, bizonytalannak lenni – főleg az elején.
Ugyanakkor egy idő után egy másik felismerés is egyre erősebben jelent meg bennem.
Az elmúlt években két véglet között mozogtam a tartalomgyártásban.
Egyrészt ott voltak az egyperces videók, főként TikTokra: gyors gondolatok, sűrített üzenetek. Ezek sok emberhez eljutottak, sok visszajelzést hoztak, de óhatatlanul felszínesebbek voltak, mint amit valójában szerettem volna átadni.
Másrészt ott voltak a korábbi másfél órás beszélgetések, amelyek egy-egy témát jártak körül nagyon alaposan. Ezek mélyek és tartalmasak voltak, viszont gyakran túlságosan egy irányba mentek el és túl hosszúak voltak, nehéz volt figyelő hallgatóságot találni hozzájuk.
És egyre világosabb lett: jó lenne olyan tartalmat létrehozni, ami még több értéket ad.
Egy olyan forma, ami nem túl rövid ahhoz, hogy leegyszerűsítő legyen, de nem is annyira hosszú, hogy csak egy szűk réteghez szóljon. Ami egyszerre ad kapaszkodót a kezdőknek, és közben a régi, tapasztalt swingereknek is releváns marad.
Decemberben aztán történt valami. Egy kedves barátom felhívta a figyelmem egy swinger témájú podcast adásra. Meghallgattam.
És miközben hallgattam, egyre erősebben éreztem, hogy amit ott hallok, az káros. Felelőtlen állításokat tesz egy nagyon érzékeny, zárt közegben. Olyan üzeneteket közvetít, amelyek nem segítenek eligazodni, hanem torz képet adnak.
Ez volt az a pillanat, amikor bennem minden összeért és elhatározásra jutottam.
Nem hetekig tartott, nem hónapokig.
Néhány óra alatt összeállt a fejemben minden. A cím, a szerkezet, és az első adás tartalma is. Nem véletlen, mert már régóta érett bennem.
A felismerés nagyon egyszerű volt:
Mára már nem az a kérdés, hogy van-e magyar tartalom a swinger világról a neten (mikor elkezdtem, még nem nagyon volt). Hanem az, hogy milyen tartalom van.
Az interneten rengeteg káros anyag kering. Olyan üzenetek, amelyek leegyszerűsítenek, hamis biztonságérzetet adnak, vagy éppen normalizálnak felelőtlen működéseket. Ezek ellen nem lehet harcolni. Nem lehet mindenhol korrekciót kérni (ahogy azt az IstenEstnél kértem) és nem feladatom, más tartalomgyártókra hatni.
Egy dolgot viszont tehetek: értékes alternatívát kínálhatok.
Olyan műsort, ami hiteles, őszinte és színvonalas. Ami nem megmond, hanem kérdez. Nem kizár, hanem rétegez. Ami nem csak a „belépőknek” szól, hanem azoknak is, akik már régóta benne vannak ebben a világban.
Nagyon fontos volt számomra, hogy ne csak a kezdőket szólítsam meg. Hat éve dolgozom a swinger közösséggel, és pontosan látom: nekem és a hozzám hasonló tapasztalt swingereknek is vannak dilemmáik. Csak más jellegűek. Finomabbak vagy éppen durvábbak. Olyan kérdések, amelyek némelyike ritkán kerül felszínre, másról meg rendszeresen értekezünk. Olyanok, amik mindenkit érdekelnek.
Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy ez a két réteg ne üsse ki egymást.
Hogy legyen benne olyan tartalom, ami a régieknek hírértékű, ismerős, rezonáló – miközben a kezdők számára sem válik érthetetlenné vagy elidegenítővé.
Ez lett a 4Igen.
A swinger egy zárt, diszkrét világ.
Én pedig változatos, sokszínű, többirányú nézőponot szerettem volna megmutatni. Ehhez viszont nagyon kevesen vannak, akik szívesen adják a nevüket és az arcukat. Ezért nem is volt kérdés, hogy nem videóanyagot fogunk készíteni, hanem csak hangot. A láthatatlanság viszont szabadságot ad. Biztonságot. Őszinteséget. Olyan beszélgetéseket, amelyek kamera előtt sokszor meg sem születnének. Olyan emberektől, akik más körülmények között nem szólalnának meg, pedig értékesek a gondolataik, megéléseik.
Az első visszajelzések megerősítettek abban, hogy erre a formára valóban szükség volt. Hogy a tartalom színvonala, a szerkezet, a beszélgetések mélysége rezonál a hallgatókkal. És hogy az a hirtelen döntés decemberben, amit akkor meghoztam, végül jó irányba vitt.
A 4 Igen számomra nem egy újabb tartalom.
Hanem egy következő lépés az úton, amin már régóta haladok.
Ezekből a gondolatokból nőtt ki az igény arra is, hogy legyen a 4 Igennek egy írásos lenyomata. Egy blog, ahol azok a gondolatok is helyet kapnak, amelyek egy adás után születnek meg bennem. Amire ott nem volt idő. Ami csak később áll össze.
Ez az első bejegyzés erről a döntésről szól.
A következők már arról fognak, ami ebből a térből megszületik.
Tartsatok velem!